A levegő és fény után sorra vett elem a víz. Valójában nincs rangsor közöttük, hiszen mindegyik elsődleges a Föld nevű bolygó, azaz Arda létezésében. A víz az élet bölcsője, a levegő és a fény mellett a táplálója is, de még nem tartunk ott, nem tartunk magánál az életnél, az távol van, még csak a természeti alaperők alakítják hozzá a helyet.
A Nagy Muzsikában az ő dallama volt a víz soha nem szűnő hangja. Arda megalkotása után egyedül élt, nem épített palotát, otthona a külső óceán, az Ekkaia mélye volt, alakot is csak nagy ritkán öltött, akkor rettenetes volt nagyságában, hatalmas hullám képében fején sötéten habzó koronájával, ezüst páncélja lenn a sötétzöld mélybe veszett.
Nem járt sűrűn a valák közé, csak akkor ment a tanácsba, ha nagy dolgokról volt szó. Nem volt nyugvóhelye, nem telepedett le sehol, szüntelenül járta Ardát, mert mindig Arda egészével gondolt, minden forrása, csermelye, a patakok és folyók, a tavak, de nemcsak a nagy vizek, az esőcseppek és a hópelyhek, a légben úszó felhők, a vizek feletti pára és ködök is őt szolgálták, Melkor tüze és jege sem tudta letörni hatalmát.
Sem a föld alatt, sem a földön nem történt olyan, amiről ne kapott volna hírt általuk, a tündék úgy tartották, Ulmo szelleme folyik a föld vénáiban. Tudását megosztotta Manwéval, aki a legközelebbi volt hozzá. Hatalma is Manwéé után következett.
Hangja mély volt, akár az óceán, aki egyszer hallotta zúgni kürtjeit, az Ulumúrokat, az soha többé nem felejtette el. Melkor sötétsége idején sem hagyta el Középföldét, az élet tovább folyt lenn a mélyben a titkos teléreken, s a Föld nem halt meg.
Ilúvatar leghűségesebb tanítványa volt, és szerette Ilúvatar Gyermekeit.
Attribútuma a kagylókürt, szigony, hullám. Színei a kék és zöld árnyalatai.
