A maiákról - az istárok

Hogy kik ők? Ainuk - halhatatlanok, akár a valák. És maiák, akár Eonwe vagy akár Osse, vagy Arien. Mint Sauron.
Hosszú korokon át Arda teremtésétől fogva segítették a Föld Erőinek munkáját, és ma már tudjuk, hogy Sauron másik utat választott, ám ez a saját választása volt.
Valinorban öt maia számára, akik közül ki Aulet, ki Yavannát, ki Oromet, ki Niennát szolgálta, Középfölde Harmadkorában eljött a pillanat, amikor ismét elkezdett terjedni a sötétség.
Az Izzó Harag Háborúja után a valák úgy döntöttek, hogy közvetlenül nem avatkoznak bele a világ folyásába, de abban egyetértettek, hogy Sauron terjeszkedő hatalmát meg kell állítani. Ezért követeket küldenek, hogy segítsék Középfölde népeit az ellenállásban.
Manwe tanácsot hívott össze, ám mindössze két önként jelentkező akadt, Curumo és Alatar.
Curumo Aule maiája, Alatar pedig Oromeé. Manwe megkérdezte, ki lesz a harmadik, mert ő Olórinra gondolt, aki jól megértette magát mind a tündékkel, mind az emberekkel, hiszen ismerte őket, Nienna és Este tanítványa és segítőjeként sok bölcsességet és részvétet vihetett közéjük. Ám Varda azt mondta, hogy Olórin nem harmadiknak megy. Ekkor Yavanna ragaszkodott ahhoz, hogy az ő teremtményeinek is legyen Középföldén mágusa, így Aiwendilt küldte harmadikként, míg Alatar magával vitte a barátját, Pallandót a valák beleegyezésével.
Olórin utolsóként érkezett a Harmadkor 10. százada környékén Mithlond kikötőjébe, ahol a tünde Hajóács Círdan azonnal felismerte valódi nagyságát és nekiajándékozta a Hatalom Gyűrűi közül a három romlatlan tündegyűrű egyikét, a Tűz Gyűrűjét, a Naryát.
Öreg, de erőteljes emberek képében érkeztek, hogy könnyebben elfogadtassák személyüket és tanácsaikat Középfölde lakóival. Ez azonban nemcsak azt jelentette, hogy emberi testük lévén meg kellett ismerniük az éhséget és a szomjúságot, a fájdalmakat, hanem azt is, hogy csak halványan emlékeztek egykori önmagukra. Nagyon lassan öregedtek tovább és bár életük végtelenül hosszú volt s szellemi lényként halhatatlanok, földi testük mégis elpusztítható volt.
Ők öten alkották alkották a Heren Istarion-t, azaz az Istárok Rendjét, ami egy hierarchikus szervezet volt, az élén Curumoval, akit a tündék Curunírnak, az emberek Sarumánnak neveztek. Olórin neve a tündéknél és a gondori embereknél Mithrandír egyébként Gandalf, a törpök Tharkun, a déli népeknél Incanus (keletre nem járt). Színek szerint is megkülönböztették őket, Sarumán volt a Fehér, Gandalf a Szürke, Aiwendil, aki Középföldén a Radagast nevet kapta volt a Barna, Alatar és Pallandó, akik Keletre mentek és róluk többé nem esett sok szó és vissza sem tértek Valinorba, volt a két Kék Mágus.
Az istárok, azaz mágusok szerepe és a tetteik a legfontosabbak egyike Középfölde történetében, nagyon hosszú, mozgalmas és összetett, különösen Sarumán és Gandalf tekintetében, nehéz röviden összefoglalni. Itt és most meg sem próbálom, de ide idézek egy másik oldalt az istárok tulajdonságaival. Szerintük

  • Akkor tűnnek fel, mikor gyűlik a sötétség, a gonoszság a világon
  • Az a szívügyük, ’küldetésük’, hogy küzdjenek a gonoszság hatalma ellen, és egyesítsék mindazokat, akik szembe akarnak szállni vele
  • Minden élőt hősi tettekre buzdítanak
  • Nem harcolnak fegyver ellen fegyverrel, arra sem törekszenek, hogy erőszakot alkalmazva és félelmet keltve uralkodjanak mások fölött
  • Bölcsek, kreatívak, törekednek a tudásra („kezük és elméjük pedig sok mindent meg tudott alkotni”, „nagy volt a bölcsességük s a szellemük és a kezük hatalma”)
  • Tisztelik és kedvelik a természetet („…de tanácskoztak állatokkal és madarakkal is”)
  • Emberek, így a föld minden félelme, fájdalma és terhe rájuk is nehezedik
  • Bíznak másokban, s ez a bizalom teszi őket nagyokká, nem az erejük vagy a hatalmuk
  • Nem feltétlenül tudják, mi is pontosan az a „Jó”, amiért küzdenek, amiben hisznek (ahonnan érkeztek?), de amíg hűek maradnak küldetésükhöz, örökké sóvárognak az Áldott Birodalom után
  • Úgy vannak otthon a világon, hogy mindenütt otthon vannak – azaz sehol. Így tartják életben a vágyat valódi otthonuk iránt
  • Főképp tanácsaikkal, bölcsességükkel és mágikus hatalmukkal segítenek másokat
  • Gyakran azokat a neveket viselik, melyeket másoktól kaptak
( http://www.istarokrendje.eoldal.hu/)