A maiákról - Arien és Tilion

by IngvildShage
Arien egy volt a maiák közül, akiket Melkor nem tudott elcsábítani. Arien ragyogó szemébe még az eldák sem tudtak belenézni
A Fák korában Arien viselte gondját Laurelinnek. A Vána kertjeibe ültetett arany virágokat Laurelin összegyűlt harmatával öntözte, mert nem félt a tüzétől s nem is esett baja tőle, mivel kezdettől fogva maga is tűzszellem volt. A Valák őt választották ki arra, hogy a Nap hajóját irányítsa.
Amikor elhagyta Valinort, levetette azt az alakot és öltözéket, amelyet ott hordott, maga lett a mezítelen láng, amely félelmetes a maga ragyogásában.Az eldák úgy tartották, hogy a Nap feljövetele mindent elemészt, és jel az ember ébredésére, a tündék hatalmának csökkenésére, az ő emléküket a Hold őrizte.
[Tolkien egyes írásaiban megemlíti, hogy Arient Morgoth akarta asszonyának, és őt megbűvölve Arien "meghalt" (elhagyta testét), magára hagyva a Napot, ami eztán irányítatlanul bolyong az égben. Az elvetett ötletek között az is megtalálható, hogy Arien Varda szolgálatában álló maia. Arról nem tudni, hogy Tolkien ezeket az elemeket valóban be akarta-e venni a szilmarilok mondakörbe, hiszen Tolkien már nem érte meg annak első kiadását.]
Arien szerelme Tilion, aki a Holdat irányítja. Mivel szeretnének, de mégsem tudnak találkozni a Nap és a Hold napszakja örök körforgásban követi egymást. 
A Hold már hétszer áthaladt az égen, mielőtt a Nap készen állt volna. A Nap első sugarai olyanok voltak, mint egy nagy tűz. Morgoth megrémült tőle, leereszkedett Észak legtávolabbi mélységébe és szolgái visszavonultak. Sötét füstfelhőket küldött, hogy elrejtse földjét a Nap fénye elől. 
A valinori fák napjaiban a maia Tilion ezüstíjas fiatal vadász volt a vala Orome kíséretében. Oroméval gyakran lovagolt, ám ha lehetett, sok időt töltött Lórienben Telperion fényében, s kérve kérte, hogy gondozhassa Telperion ezüst virágát. A valák a Hold hajójának irányítására választották ki.
Feltételezhetően Ilúvatar kevesebb hatalommal ruházta fel, mint szerelmét, Arient, ezért a Nap az uralkodó égitest Arda horizontján és ezért világít Arien égitestje jóval fényesebben, mint Tilioné.
Mivel Tilion szerelmes Arienbe, néha letér a kiszabott, helyes ösvényről. Ilyenkor fordul elő, hogy találkozik Ariennel, és a két égitest együtt látszik az égbolton, vagy holmi alkalmi szeszélytől vezérelve meg sem jelenik az éjszaka egén a Hold.