Melkor, más nevein Morgoth, Bauglir, a Világ Fekete Ellensége

Melkor leszáll Ardára Stephan Meisl - től

Ilúvatar miután megtette, amit eltervezett – valószínűleg ez csak egy terv volt a sok között, hiszen ő a végtelen Idő és Tér, Tudás és Minden, lehetett még ötlete – és megteremtette a létező Világot, Éa-t, nem is vett részt többé Arda életében, az igazgatást és védelmet átadta a Valáknak.
Kivételt mindössze két esetben tett. Ezekről majd a megfelelő helyen beszélni fogok.
És most először az első ainuról szólnék, Ilúvatar első gondolatával teremtett szellemről.

Mindig is izgatott a kérdés, hogy létezik-e eredendően gonosz vagy csak okozat, és létezik ok, ami kiváltja és a semleges személyiséget jóvá vagy gonosszá teszi. Ezért először, és nem utolsóként beszélek róla. Az előbbiekben már volt szó arról, hogy Melkor tulajdonképpen ugyanolyan ainu volt, mint a többiek, bár elsőként a legerősebb és leghatalmasabb közöttük, valami mégis megkülönböztette tőlük, ez pedig nem lehetett más, mint a vágy, amelyet csak Ilúvatar birtokolt, amikor gondolataival megalkotta népes „szellemcsaládját”, az ainukat. Ilúvatar talán akaratlanul juttatott neki a vágy hajtóerejéből. A vágy azonban sok alakban jelenik meg. Melkorban az egyéniségre, a kitűnésre a sokaságból, a különbözőségre való törekvés volt ez, amikor más dallamokat, saját egyéniségét szőtte a Nagy Muzsikába és megteremtette a disszonanciát, és ezzel az ütköző erőt.
Úgy gondolom ez volt az első kavics a képletes hegyoldalon, ami aztán megindította a lavina-effektust.
Amikor Melkor látta, hogy dallama mit vált ki Ilúvatarból, hogy feladva saját elképzelését és egyéniségét visszalépésre kényszerítené megszégyenítve ainu testvérei előtt, ellenszegült. Előbb Ilúvatarnak, az ő dallamának, nem feledve a megszégyenítést, majd a többi ainunak is a Nagy Muzsikában, saját hangját hallatva egyre harsányabban és csikorgóbban.
A lavina pedig dagadni kezdett a képzeletbeli hegyoldalon.
Melkor külön utakat keresett. Az Ürességben kószált, hogy megtalálja Ilúvatar Titkos Tüzét, az Olthatatlan Lángot, hiszen akkora erő birtokában mindaz lehetne, ami Ilúvatar. Amikor nem találta meg – hogyan is találhatta volna, amikor az maga Ilúvatar volt, a kiemelkedés vágya leküzdhetetlen becsvággyá alakult. Ez a vágy, önmaga nagyságában való hite odáig vitte, hogy Arda királyságát magának akarta, ám a többi Vala megtagadta – ekkor taktikát váltott. Elrejtette valódi gondolatait, vágyait és szándékait, és a megtévesztést választotta. Ezzel több ízben is sikerrel járt.
És kihajtott a bosszúvágy is, amely nemcsak a Valák építő munkáját rombolta, de rombolta magát Melkort is. Dicsőséges és Hatalmas lehetett volna, de gőgje és a megvetés, amit mindenki iránt érzett önmagán kívül, megfosztotta ettől. A tudás ravaszsággá változott, amivel megrontotta azokat, akiket fel akart használni, s végül hazuggá is vált. A bosszú, a gyűlölet, az irigység emésztette az Ilúvatarból kapott erőt, s elképzelhető, hogy az mekkora lehetett, ha mindennek ellenére az általa félelemmel megtöltött Sötétséggel többször is beborította Arda jó részét. A többi Vala, főleg a legnagyobbak, az araták összefogtak, hogy együttesen hozzák helyre a Melkor okozta károkat, vagy akadályozzák gonoszságaiban.
Mikor vált gonosszá? Egy folyamat vége, vagy elhatározás volt? Egy pillanat, amikor megértette, nem hajthatja igájába a fényt? Amikor haraggal és tűzzel telve leszállt a mélységek sötétjébe?
Eltűnt. Hosszú időn át nem volt nyoma, és beköszöntött Arda Tavasza.
A Valák és segítőik szembeszálltak Melkor akaratával, de vajon magára maradt vele, hogy magányos harcot vívjon Arda birtoklásáért? Könnyen gondolhatnánk, hogy vereséget szenvedett, és elfordultak tőle, akik a Nagy Muzsikában az ő dallama szerint játszottak, de nem így volt. A hatalomnak, bármifélének mindig vannak követői, különösen a csekélyebbek között, és így volt ez Melkorral is. Sok kisebb-nagyobb szellem látta benne a nagyságot, magához vonzotta őket, és kitartottak mellette akkor is, amikor ereje csökkent és rejtőzni kényszerült, szolgálták, hogy ereje visszatérjen, mert az ő hatalmában teljesedtek ki, bármilyen is volt az, és akkor is, amikor a Valák, Nyugat Urai kivetették maguk közül az Ürességbe.
Melkor dolgairól még sok szó esik a későbbiekben, hiszen ellenség nélkül hős sincs, árnyék nélkül a fény csak káprázat.
Fő attribútuma a vaskorona a szilmarilokkal, színe sötét és vörös.