Kik a valák?

Valák és Valiék
Az ainuk, a "szentségesek" majd később valák és maiák, nem anyagi lények. Eru Ilúvatar alkotta őket önmaga gondolataiból, hogy velük betöltse az Ürességet. A Nagy Muzsika által együtt alakították az anyagi Világegyetemben,  Eá-ban Ardát, a Föld Királyságát, amiben az ainuk saját dallamaikat látták megvalósulni.

Elsőnek a valákat veszem sorra, nélkülük nem lenne az, amit Földnek nevezünk, és hajdan Arda volt a neve.
Azokat a hatalmas ainukat, akik elsőként léptek Eába, és leszálltak Ardára, hogy befejezzék művük megalkotását, védelmezzék és irányítsák azt, valáknak, a Világ Erőinek, Arda Erőinek nevezték, az emberek pedig gyakran isteneknek mondták.
Akikről a történetek szólnak kezdetben tizenöten voltak: Melkor, Manwe, Varda, Ulmo, Aule, Yavanna, Orome, Namo, Irmo, Nienna, Nessa, Vaire, Este, Tulkas és Vána.

Ardára érkezve közülük többen anyagi testet öltöttek és voltak, akik párban éltek egymást támogatva nagy munkájukban.

A legnagyobb hatalmú valákat aratáknak is nevezték, és nyolcan voltak: Manwe, Varda, Ulmo, Aule, Yavanna, Namo, Nienna, Orome. Eredetileg kilencedikként Melkor is közéjük tartozott, de lázadása miatt kitaszították a rendből.

Ahogy az olvasmányban haladok, ahogy a történet folyik és kialakulnak gondolataim, úgy bővül majd a róluk összegyűlt tudnivaló.