Ulmo hozta magával Ardára, ő alkotta a Vizek Urának kagylókürtjeit az ulumúrokat, és Ulmo dallamát játszotta a Nagy Muzsikában.
Az ősi bálnáról nem tudni biztosan, hogy valójában maia volt-e, és ahogy más maia, ő is állatalakot vett fel, mint például az óriás sasok, akik Manwe Sas Népét alkották.
"Jönnek a Sasok!" A történet folyamán többször is találkozunk ezzel a mondattal, ami olyan volt, mint egy varázsige, és legtöbbször szorongatottságban felszakadó megkönnyebbült sóhaj formájában hangzott el. A Sasok felbukkanása ugyanis mindig reményt, szabadulást, menekülést jelentett, és nem véletlenül.
A levegő fenséges királyai Manwe segítői. Ők ugyanis nem madarak voltak, hanem maiák. Végtelen magasságokban őrizték Ardát, és vitték a híreket Arda Királya számára.
A Sasok első királya Thorondor, majd a harmadkorban Szélura Gwaihir. Harcoltak háborúkban, sok élet és sok reménytelen helyzet megmentése tartozott tetteik közé. Hősök testét menekítették meg a gyalázattól, mint pl. Glorfindelét, a nagy gondolini tündeharcosét, segítettek kiszabadítani Maedhrost a Thangorodhrim járhatatlanul meredek faláról, és Gandalfot Sarumán fogságából az Orthanc csúcsáról, megmentették Thorint, Bilbót és a törpöket a tűzhaláltól, de a legdrámaibb mentőakciójuk Frodó és Samu megmentése volt a Végzet Hegyének kitörésekor, amikor Sauron és az Egy Gyűrűbe zárt ereje megszűnt, elpusztítva mindent, amit sötét hatalmuk teremtett.
A Sasok Népe mindig hű volt Manwehoz, és mindig az ő parancsait követték.
Itt bukkantam egy cikkre (maga a cikk több tévedést tartalmaz), amely után Kellner Balázs kommentje nagyon jó leírást adott a maiák egyik csoportjáról, a balrogokról, vagyis valaraukókról. Az idézetten kívül érdemes a teljes kommentet elolvasni, érdekes.
10 tény amit csak a legelvetemültebb Gyűrűk Ura rajongók tudnak
"... az aprólékos olvasás szerint is - s ennél semmi sem lehet riasztóbb - a balrogok teste a legkevésbé anyagi. Ők szabadon mozgó, növekvő-fogyó árnyékok, aminek a középpontjában valami sötét, emberi érzékkel nem kitapintható "antianyag" mozog. Mindez a balrog akaratától függően lángra kaphat. Árnyéksága pedig mint két hatalmas szárny nyílik, növekszik, terül szét mind a fizikai, mind az asztrális világban. Itt a szárny és az egyéb testtájak metaforák csupán. A balrog maga a zabolátlan, fortyogó őskáosz. Mindenféle szarvak, illetve egyéb klisék nélkül."
Eszerint mindaz a képi megjelenítés amit a filmekben és képzőművészektől, rajzolóktól látunk nem közelíti meg Tolkien mester vízióját ezekről a szörnyen veszélyes tűzszellemekről, akik a Nagy Muzsika kezdetétől fogva Melkort követték. Viszont érthető, hogy egy olyan maia, mint Gandalf, miért rettegett a Móriában felébresztett balrogtól, "akit" nem véletlenül Durin Vesztének neveztek. Elődje, a balrogok kapitánya, Gothmog szinte legyőzhetetlen volt, egy véletlen okozta a pusztulását miután nagyon sok vitéz tündét megölt. Egy balrogokkal is támadó sereg ellen lehetetlen volt a győzelem. Csak az Izzó Harag Háborújában, amikor Valinor seregei indultak Melkor és sötét hada ellen, tudták őket megsemmisíteni, vagy visszaszorítani a Föld mélységébe.
( Arien, a Nap Hajójának kormányosa is tűzszellem volt, akit Melkor nem tudott elcsábítani és nem csatlakozott a balrogokhoz, de ő is levetette viselt alakját, valószínűleg szintén a feljebb írt okból, hogy a tűzszellemeket nem lehet formába szorítani.)
A Világ körein túli sötétből jött Ardára, mielőtt még a Valák odaérkeztek volna. Senki nem ismerte az eredetét, lehet, hogy maia volt, lehet, hogy egy maiánál kisebb szellem, senki sem tudta pontosan.
Ardán egy hatalmas pókforma lény alakját vette fel. Szövetséget kötött Amanban majd később Középföldén is egy időre Melkorral annak sötét terveihez, mert Ungoliant nem szolgált senkit, csakis saját magát. A sötétből jött és éhezte a ragyogást, örök éhségét csillapítandó mind magába szívta amerre járt és fekete hálót bocsátott ki magából helyette. Végül olyan áthatolhatatlan sötétség vette körül, ami semmi fényt nem bocsátott át, és ezért éhsége nőttön-nőtt. Szörnyű pusztításait Melkor ígéretei fejében tette, de amikor a vala megszegte azokat, dühe is olyan rettenetes volt, mint ő maga. Fekete hálójába kerítette, hogy csak Melkor sikoltására, ami megremegtette Középföldét és soha többé nem szűnt meg egészen, a segítségére siető balrogjai tudták lángostoraikkal kiszabadítani.
Ám amikor Melkort bebörtönözték a valák őt pedig üldözni kezdték, elbujdosott a magas hegyek sötét szakadékaiba, ott más pókokkal párosodott és az ivadékai, majd annak többi leszármazottjai elterjedtek a sötét helyeken. Közéjük tartozott Shelob, a Banyapók és a Bakacsinerdőben tanyázó óriáspókok is a következő korszakokban.
Ungoliant későbbi sorsa ismeretlen, nem tudni mi lett vele, mert eltűnt. Ha halhatatlan szellem volt, mint pl. a maiák, talán visszatért a Világ külső körein túlra a sötétségbe, de az is lehet, hogy örök éhségében felemésztette önmagát. Mivel Ungoliant az én elképzelésem szerint olyasmi lehetett, mint a kozmoszban egy "fekete lyuk", ami mindent elnyel, nekem ez egy elfogadható fikció lenne.
Tolkien egyik, talán a legtöbbet vitatott szereplője.
Nem tudni, melyik létformához tartozik, a legvalószínűbb, hogy maia, ám erre Tolkien soha nem adott választ. Ez teret enged a legváltozatosabb, legelvontabb elképzeléseknek is. Egyesek szerint Bombadil Toma maga a megtestesült természet; a Természet testbe zárt alakja. Hatalma és tudása igazolja ezt a feltevést. Ám ő maga mondja magáról, hogy előbb volt Ardán, mint annak bármelyik lakója. Ez cáfolhatja, de egyben alá is támaszthatja maia, netán vala származását.
Toma egy kis házikóban élt az Öreg Erdőben a Sírbuckák és a Borbuggyan folyó között. Ő ezt a területet - amit a Nagy Keleti Út határolt északról - saját országának nevezte, ámbár a lények a területen belül mind magukhoz tartoztak, nem pedig Tomához.
Egy biztos: az Öregerdőn belül abszolút hatalma volt, még az Egy Gyűrű sem gyakorolt rá hatást. Az Erdőből nem lépett ki – kivéve, amikor a Sírbuckákra látogatott. Embernek látszott, alacsony volt, az arca pirospozsgás. Csúcsos süveget hordott, amibe kék tollat tűzött, csizmája sárga volt. Vidám, jószívű teremtés.
Aranymag léte a folyóhoz van kötve, így Toma sem hagyta el "országát", inkább hozzá mentek látogatóba, mint Gandalf a Gyűrű Háború után, hogy egy jót beszélgessenek.
Bombadil Toma az egyik legrejtélyesebb a könyv alakjai között, számtalan elképzelés és magyarázat született vele és szerepével kapcsolatban.
Voltak olyanok, akik egyenesen Eru Ilúvatar inkarnációjának tartották, de ezt maga Tolkien cáfolta, műveiben Eru Ilúvatarnak nincs testi megjelenése.
A neten kering egy hajmeresztő teória is, miszerint Toma az eredendő gonosz, és ezt több oldalról meg is indokolja a szerző. Érdekesnek érdekes és majdnem hihető is (ez pszichológia, hogy valamit/valakit éppen az ellenkező megvilágításba tenni úgy, hogy igaznak tűnjön).
A cikk itt olvasható. Érdemes egy másik szemszöget is megnézni ebben a rejtélyes világban, még akkor is ha nem hisszük el.
A legvénebb apátlan, avagy Bombadil Toma rémséges titka
